A várakozásnak végre, a Winchester-tesók újra az Impala volánja mögött, immár hetedjére. Ráadásul egy olyan résszel, ami láttán még én is elégedetten csettintettem, pedig emlékezhettek, mennyire lesújtó véleménnyel voltam az elmúlt évadról. No nem azért csettingetek, mert olyan jó epizódot láttunk, hanem mert olyasmiket léptek meg, amik egy kifejezetten érdekes szezont vetítenek előre.

Pedig a 7×01 kezdetén előre kijelentettem, hogy én ezt gyűlölni fogom. Már elnézést a vulgaritásért, de hogy a kénköves ménkűbe emlegethető egy lapon a Foghat az AC/DC-vel?! Igen, megint nem kaptuk meg a nekünk kijáró adagot, és ez szomorú, bár most legalább a műfaj stimmelt, ellentétben a borzalmas hatodik évados kezdéssel. Lehet, hogy ez porszemnek tűnik, de egy vérbeli rajongó számára az évek során a Supernatural évadkezdése összenőtt az ausztrál félistenekkel. Még akkor is, ha csak háromszor volt ilyen a hétből.

De tegyük félre a hőbörgést és nézzünk rá magára a részre. Igazából a tavalyi jóslatom mindkét része bevált, hiszen Cas a hatalomtól és a sok gonosz lélektől egyszerre őrült meg. Ugyanakkor nem teketóriáztak, belecsaptak a lecsóba egy olyan új főellenség behozásával, akikben rengeteg potenciált lehet találni. És ugye nem szabad azt se elfelejteni, hogy idéntől Eric Kripke visszatért “tanácsadó” státuszba, valamint a sokat dicsért Ben Edlund is komolyabb szerepet kap a sorozat irányításában. Spoilerekkel folytatom a tovább után.

Mert a leviatánokkal visszatértünk a Bibliához, mint forráshoz. És ez nagyon kellett szerintem és nem csak azért, mert a könyvek könyve rengeteg még ki nem aknázott, modernizálható supnatizálható ötlettel rendelkezik. Itt a fő ok az, hogy az angyalok megjelenésekor az addigi szörnyvadászat helyett egy zsidó-keresztény hitvilág felé nyitó univerzumba került át a sorozat. Persze a démonok és a Pokol már addig is jelen voltak, de azok nem kizárólag erre a kultúrkörre jellemző elemek.

Ez a lépés annak idején szerintem sok rajongót eltántorított a sorozattól, és azt hiszem, hogy mostanra már tényleg csak azok maradtak, akik megbékéltek ezzel a váltással. A Biblia végérvényesen a Supernatural univerzumának része lett, így sokkal jobban beleillik egy biblikus szörnyeteg a sorozat irányvonalába, mint egy kitalált “Minden Gonoszok Anyja”. No ezzel természetesen az is járt, hogy a fél hatodik évadot retconolni kell, ugyanis az ott felépített purgatórium-képbe nem illik bele a most megismert világ és a leviatánok. De azt mondom, hogy legyen, nekem megéri ezt az áldozatot, ha cserébe remek történetet kapok. Elvégre úgyse szerettem a hatodik szezont.

Történetileg tehát én teljesen kiállok a készítők mellett, még akkor is, ha Castiel sztorija nem volt valami hibátlan. A lázadó, önmagát igazságos ítélet-végrehajtónak képzelő ex-angyal ugyanis felvonultatott minden létező klisét. Ugyanakkor mindenképp gratulálnom kell Sera Gamble-nek a teljesen non-polkorrekt hozzáállásért. Országos csatornán ugyanis ritkán látni ennyire komoly egyház- illetve politikakritikát, még akkor is, ha itt is a tipikus klisék uralták az egészet és megpróbálták egy őrült angyal képébe bújtatni a dolgot.

Sajnos a rész végét megalapozó hirtelen fordulatot már nem tudom ilyen szép szavakkal jellemezni. Ugyanis azt láttuk, hogy Castielt nem valami gonosz lélek szállta meg, aki elnyomta az ő igaz lényét, hanem  a vérengző, önmagát Istennek képzelő szörnyeteg is ugyanúgy a kedvenc angyalunk volt, mint az eddig megismert bohókás szabadságharcos.

És ugyan rá lehet húzni azt, hogy az ébredése után rádöbbent, mit is tett és elborzadt önmagától, de ezt én nem éreztem eléggé megalapozottnak, főleg hogy korábban kisebb mészárszéket csinált a mennyországból ráadásul még Winchesteréket is szó nélkül kinyírta volna. Így viszont sikerült jóvátennie a bűneit, legalábbis valamennyire, nem kell veszítsen a rajongóiból. De egye fene, legalább nem lett elhúzva a “meg kell menteni Castielt”-szál, bár azt kell mondjam, még egy részen keresztül szívesen elnéztem volna, ahogy a fiúk próbálkoznak.

Ugyanis a Halál visszahozása nem csak rajongói, hanem történeti szempontból is remek ötlet volt. Ráadásul talán az elmúlt egy év egyik legjobb jelenetét kaptuk ennek köszönhetően, hiszen a Castiellel folytatott szócsatája mellett a srácok óvatos, félő viselkedése humorforrásként is szolgált a feszültség enyhítéséhez. A hangulatra egyébként az egész részben nem lehetett panasz, a borongós, baljós környezetet mindig hibátlanul vegyítették a megfelelő mennyiségű, pesszimista humorral (vagy Crowley-val). Ráadásul az Impala is rendbejött (!), innentől kezdve nekem már megnyugodott a lelkem.

A leviatánok mellett Sam elméje lesz továbbra is a legfontosabb szál a szezonban – legalábbis egyelőre úgy tűnik. Bár megint előjött a “junkie-lét átka”, azaz hogy túl sok színész nevét ismerjük. Én is így jártam, Mark Pellegrino neve akaratlanul is feltűnik a rész eleji stáblista olvasása közben, így egy picit se lepett meg Lucifer visszatérése. Annak viszont kimondottan örültem, hogy Sam lelkének bomlottságát most nem megvalósítva láttuk, mint az előző szezon végén, hanem egy kis pszichológiai vonal is megjelent a hallucinációkkal.

Dean és Bobby beszélgetése pedig annyira jól eltalált karaktermomentum volt, amilyen már nagyon régen nem volt a sorozatban.  Az, hogy a szörnyek egyre erősebbek, a tétek egyre magasabbak, az ő életüket is egyre jobban befolyásolja. Ez a sorozat így már nem arról a két srácról szól, akik körbe-körbe járják az országot és különböző szörnyetegekre vadásznak, itt nekik már nem az a szerepük, mindössze befolyásoló tényezőként vannak jelen, akik a felsőbb hatalmak segítségével próbálnak a világon segíteni.

Ez az a dolog, ami miatt egyre több rajongó ábrándul ki a sorozatból és ez az, amit most Dean is észrevett. Ideje volt már bemutatni, hogy egyszerűen beletörődött a kilátástalanságba, hogy a pesszimizmusa végleg átvette az irányítást a gondolatai felett.

A színészekről nem szeretnék sokat mondani, mindenki a szokásosat nyújtotta, bár Mark Sheppard még mindig takarékon ég, igaz ez inkább az írók hibájának mondható. A Halált alakító Julian Richings továbbra is hátborzongató, de a legnagyobb elismerés még mindig Misha Collinsé. Ráadásul a részben konkrétan három szerepet is el kellett játszania, a két Castiel mellett a legvégén megjelent leviatán is profira sikerült, olyan óriási különbség volt a karakterek között, hogy önkéntelenül is meglepődtem rajta. A kihívás megvan számára, nekünk pedig élvezet lesz nézni a fapofája Castiel és a gumiarcú Leviatán küzdelmét.

Egyszóval azt kell mondanom, hogy egy kimondottan jól sikerült évadkezdést láthattunk, ami kitűnő irányt vázolt fel a sorozatnak. Az idei éves költségvetés fele ugyan elment a CGI-ra, de üsse kő. Nekem visszatért a hitem, és valószínűleg jövő héten ez még inkább így lesz, hiszen egy Edlund-epizód vár ránk. Benne pedig ugye eddig még nem csalódtunk. 7/10, rég éreztem magam ennyire jól Supernatural közben.